LAKODALOM VOLT A MI UTCÁNKBAN...
Ma ünnepeljük Enikővel a 15-ik házassági évfordulónkat.
Igaz, hogy már 25 éve egy párt alkotunk, ám „csak” 15 éve tettük mindezt hivatalossá is.
Az esküvőnk Erdélyben volt, a híres neves Szovátán.
Nem volt nagy esküvő, ötvenen voltunk összesen: a család, és a legközelebbi rokonok, barátok.
Enikő nagybátyjának panziója volt a bázis, a két emeleten elhelyezkedő szobákat belakta a vidám vendségsereg, a földszinten lévő teraszos éttermet pedig előző este, ottani barátaink segítségével kalákában rittyentettük, díszítettük ki a mulatságra.
Még a zenekar is családból való volt: Enikő testvére és barátaiból verbuválódott örömzenekar szolgáltatta a fülbemászó talpalávalót.
Nem, nem akkor kezdték a zenei pályafutásukat, mind képzett zenészek voltak, a hangcuccaik is profik, úgy szólt a muzsika, ahogy egy lagziba kötelező: sokrétűen, jókedvűen, a vendségsereg szája íze szerint. (Enikő testvérének, amellett, hogy elismert erdélyi vállalkozó, még a mai napig is van egy remek zenekara, a Terra Siculorum, vérbeli székely rockzenekar. Ha bele akarsz hallgatni a mostani zenéjükbe, - ez egy kicsit a jó sógori reklám helye - ide kattintva tudod megtenni: https://soundcloud.com/sic-zenekar-egyesulet )
A polgármesteri hivatal után egy kis, dombon álló, Kós Károly tervezte, fehér templomban folytatódott a megható ünnepi szertartás.
Majd az esküvő hivatalos részét magunk mögött hagyva jöttek a kötelező fotózkodási körök, ezután pedig a családi panzió éttermében folytattuk az ünneplést.
Hajnalig folyt a mulatság sok finom étellel, itallal, zenével, tánccal, jókedvvel.
Az esküvői hajrá utolsó, vendége, ízig-vérig székely rokon - még a mai napig előttem van a pillanat -, a régi székely himnuszt kérte búcsúzóul, indulása előtt. Enikő testvére előkapta a hegedűjét, messze szállt a hajnali pirkadatban a szép hegedűszó.
Másnap folytattuk egy morzsabulival, ahol megettük, megittuk, elmulattunk, amit még elbírtunk.
Harmadnapra szétszéledt a maradék vendégsereg is, mi pedig Enikővel bepattantunk a kis VW Golf kabriónkba, bedobtunk egy kocka sört a csomagtartóba, és nászútra indultunk.
Napokig utazgattunk, az idő gyönyörű volt, a szállásaink spontán választottuk, semmit nem terveztünk előre túl. Csak mentünk a szebbnél szebb tájak között, rengeteget beszélgettünk, nevettünk, remek zenéket hallgatva. Gyakran leparkoltunk, megcsodáltunk egy-egy nevezetességet, vagy lélegzetelállító kilátást, aztán kocsikáztunk tovább.
Mai napig a legszebb élményeink között emlegetjük a mi kis nászútunkat, mely aztán tényleg út volt, mégpedig a javából.
Az évek teltek, meglett ez a kis üzletünk, megismertünk rengeteg klassz új embert, közben megérkeztek a gyerekeink, és házunk udvara is benépesült egy méltóságteljes komondorral, egy hebrencs yorki korccsal, és három tündéri cicával.
15 remek év végére értünk.
Úgyhogy ma este azt hiszem, van bőven, mire koccintanunk... Nosztalgiázva, sztorizgatva, és kíváncsian megtippelve, mi mindet tartogat majd számunkra a következő közös tizenöt, harminc, negyvenöt, stb... év.
Kíváncsian állunk elébe!
Neked is ilyen szép nyári napokat!
Üdv. Zsolt
ui. Most nem egy hivatalos fényképész által készített fotóval mutatom meg neked az esküvőnket, hanem az ünneplés vége felé, valahol kint, a Szovátai éjszakában egy barátunk által elkapott pillanattal.
Azt hiszem ez a kép többet mond ott és akkor, rólunk, minden szónál...
